- marcsiweblap
Ötlet-mese :)
Iskolai feladat szokott lenni, vagy ritkán tréningeken találkozhatunk hasonlóval, hogy megadott szavakból írjunk verset, mesét, történetet.
Bevallom, én ezeket a feladatokat mindig nagy rajongással fogadtam. "Ez igazán nekem való!" -gondoltam, s mosolyogva fogtam is bele az ötletelésbe.
Legutóbb, a www.csodaceruza.hu egyik ilyen felhívására ragadtam papírt, tollat és jókedvet, hogy összehozzak egy RÖVID mesét az általuk megadott, koránt sem egyszerű szavakból. Egészen pontosan ezekből:
rokka, rőzse, rebarbara, rigli, rébusz, rekamié, retyerutya, ripacs, rosta, rokolya
Ugye, nem is olyan könnyű ez a feladat? Főleg, hogy a szavak egy része régies és jelentésük ma már magyarázatra szorulhat.
No, de mutatom Nektek, hogy mit hoztam ki ebből!:
:)
M. Nyirő Mária – Rebarbara takarít
(A szöveg felhasználása engedélyköteles!)
Egy nap, Rebarbara, a közepesen öreg boszorkány úgy döntött, hogy tavasz lévén nagytakarításra adja fejét szürkére pókhálósodott, poros házában.
Korán reggel kelt, s körülnézett, hol is kezdje a dolgot. „Áhá!” –mormolta magában, s zongorázni kezdett ujjaival a levegőben, melynek hatására a méregzöld rekamié a magasba emelkedett. Másik kezével a seprűjének intett, ami magától seperni kezdte a port a kanapé alatt.
Ebben a pillanatban nyekeregve kattant egyet az ajtón a rigli. Rebarbara hirtelen odakapta tekintetét, mire a heverő és a seprű a földre huppant.
- Ki van ott? – kiáltott mérgesen az ajtófelé.
- Ripacs – hangzott a válasz odakintről.
- Miféle Ripacs? Beszélsz itt nekem rébuszokban. Inkább gyere be! – kiáltott ki türelmetlenül ismét.
- Nem Ripacs, hanem Pipacs – mondta sértődötten az ajtón besétáló nagynénje.
- Sajnálom – felelte zavarában Rebarbara. Tudod, már nem mennék át egy hallásvizsgálati – rostán –restellte. Mi járatban vagy errefelé?
- Úton vagyok a Mindenfélét-piacra. Kiderült, hogy ami rajtam van, ez az utolsó rokolyám. Be kell szereznem párat. Útközben viszont eszembe jutott, hogy talán te is adhatnál kölcsön.
- Drága Pipacs! – kezdte újra szégyenkezve Rebarbara – Tudod, van itt nekem mindenféle retyerutyám, de azok sem éppen újak. Mit szólnál, ha inkább elkísérnélek? – kérdezte nagynénjét, s közben meggyújtott néhány szál rőzsét a teavíz alatt.
- A társaságnak is örülnék –vallotta be nagynénje, s miközben helyet foglalt, eldöntötte a szoba közepén álló rokkát.
- Nos, takarítanod sem ártana! – krágokta a felszálló porban prüszkölő Pipacs.
